2013. május 30., csütörtök

Időutazás 16 biten! A Chrono Trigger!


Ha már előző bejegyzésemben írtam a Dragon Ballról, muszáj megemlítenem a Chrono Triggert is! ^^

A keletkezéséről:
Az 1995-ben Super Nintendora megjelent rpg játékot a Square [hozzájuk kötődik a Final Fantasy is] fejlesztette és adta ki, Akira Toriyamát [a Dragon Ball alkotóját] is bevonva készítésbe és illusztrálásba.
A játékot később kiadták Play Station-re, Nintendo DS-re és okos telefonokra is. A játék a maga idejében nagy siker volt!

Toriyama le sem tagadhatná, hogy részt vett a játék megalkotásában.

A történet:
Egy fantasy világban járunk. Hősünk Crono, aki hajszínét leszámítva megszólalásig hasonlít Son Gokura, egyfajta alternatív középkori világban él. Már évszázadok teltek el azóta, hogy legyőzték a gonosz varázslót, Magust és azóta tartós béke honol. Goku ... khm ... akarom mondani Crono elmegy egy ünnepségre, ahol barátja Lucca, a lila hajú engineer csaj akarja bemutatni új találmányát, a teleport gépet. Eközben Crono egy hisztis csajsziba ütközik, akiről később kiderül, hogy nem más, mint Marle hercegnő inkognitóban.
Mikor Lucca önként jelentkezőt kér gépének bemutatására, Marle jelentkezik, de a mutatvány közben a nála lévő varázs nyaklánc reakcióba lép a géppel, megjelenik egy féregjárat és beszippantja a hercegnőt. Természetesen a nyaklánc a gépben marad. :P
Crono, mert totál badass, úgy dönt a lány után megy és megmenti. Annak ellenére, hogy mindenki leszeretné beszélni, mert fogalmuk sincs mi van a féregjárat túloldalán, fogja nyakláncot, belép a teleport gépbe és bekerül ő is a féregjáratba.
Hősünk a múltban találja magát, méghozzá a Magus ellen folytatott háború idején. Először is megmenti a hercegnőt, ehhez időközben csatlakozik Lucca, aki rájött hogyan lehet a időutazni a féregjáratok használatával, és Frog, a békává változtatott lovag. Miután ez sikerült, mind hárman elbúcsúznak Frogtól és vissza mennek a saját idejükbe, ám itt sem pihenhetnek sokáig. Események újabb időutazásra kényszerítik a frissen hazatért triót, ezúttal a távoli jövőben utaznak, ahol poszt-apokaliptikus látvány fogadja őket. Miután találkoztak Roboval, a robottal, rájönnek, hogy az ezt okozó apokalipszis 1999-ben volt [biztos ti is emlékeztek rá].
Hőseink célja ezek után, hogy további időutazgatások folytán megakadályozzák ennek bekövetkeztét. Nyomozgatások, kalandok és harcok során csatlakozik még hozzánk Ayla, az ősember nő és ha ügyesek vagyunk akár maga a gonosz varázsló, Magus is!

Marle-t benyeli az idő átjáró
Ne mondjátok, hogy ennél jobb grafikára számítottatok egy SNES* ROM-tól!

Játék menet:
A játék mellék küldetésekben és többágú befejezésekben is bővelkedik. Az openworld játékstílusnak köszönhetően pedig szabadon járhatunk a világban ... és utazhatunk az időben. Külön tetszik, hogy amit megváltoztatunk a múltban, az megváltozik a jelenben is. :)
A települések és a játékbeli helyek között térképes rendszerrel mehetünk, míg a helyeken a jól megszokott, régi felülnézetes rpg stílusban. A harcok körökre osztottak, a nyert harcokért pénz, xp és tárgy jutalom járhat, a karakterek pedig szinteket lépnek, ilyenkor státuszaik pontjaik fejlődnek és új képességeket kaphatnak.

Frog, Crono és Robo harca Magus ellen

Újabb kiadások:
A játékot később kiadták korszerűbb platformokra ugyan azzal a játék minőséggel, csupán néhány átvezető videóval megspékelve.
Terveztek egy egy korszerű 3D-s játékmenetet kínáló PS2-es verziót is, de sajnos a munkálatok félbe maradtak.


Tovább screenshotok a játékból 

Személyes vélemény:
Mivel Magyarország ebben az időben le volt maradva videojátékok terén, sajnos ez a játék csak akkor vált elérhetővé kis hazánkban, amikor már elavultnak számított. Ezt nagyon sajnálom.
A játék maga nagyon ötletes és kétségtelenül kihasználja a SNES-ben rejlő lehetőségeket. 
A történetet tekintve néha jogosan kérdőn megemelhetjük a bal szemöldökünket, de szerintem '95-ös Nintendo játéktól elvárt szintet bőven teljesíti.
A világ élvezhető és elég bő egy SNES-es rpg-hez. Én személy szerint jól szórakoztam, s mivel összesen csak az egyik befejezést vittem végig, várható, hogy egyszer, megpróbálkozok másik endinget összehozni.


Aki kedvet kapott hozzá, annak itt jó játékot kívánok!
Köszönöm, hogy elolvastátok! ^^

Cseri

*SNES: Super Nintendo Entertainment System. 16 bites kazettás videojáték, ami a régebbi kazettás Nintento fejlesztett változata.

2013. május 29., szerda

KAMEHAMEHAAAAAA!!!!


It's over Nine Thousaaaaaand!

Ahham, beszéljünk egy kicsit a Dragon Ballról. Miért vettem elő egy olyan témát amit valószínűleg a '91-'92 előtt születettek többé-kevésbé ismernek?
Kezdetnek egy ismerősöm dobta fel a témát, hogy érdemes lenne írni róla, de aztán jó magam is kedvet kaptam hozzá. Valljuk be, ez a sorozat legtöbbünk gyermekkorában jelen volt!

Röviden a mangákról:
A manga japánul képregényt jelent, itt Európában pedig a japán stílusú képregényt értjük alatta. Ez a stílus a tradicionális japán festészet és az amerikai képregények keveredéséből jött létre.
Mára elég színes, műfajokban gazdag stílussá nőtte ki magát.

Manga rajzstílus

Mi a fene az a Weekly Shonen Jump:
Egy heti rendszerességgel megjelenő manga magazin. Főként A 16-18 körüli srácokat célozza meg és több [kb. 20] manga sorozat fut benne, ezekből számomként ilyen 20 oldalas fejezetek jelennek meg. Ha egy sorozat véget ér újat indítanak helyette.
Jelenleg olyan cuccok futnak benne, mint a Naruto, Bleach, vagy One Piece, korábban pedig olyan nevek tűntek fel, mint a Tsubasa kapitány, Ruroni Kenshin, Yu-Gi-Oh, Sámán Király, Death Note.
Nagyon sok manga író/rajzoló futott be ezáltal.

Népszerű Shonen Jump figurák

... és a Dragon Ball manga:
Akira Toriyama által rajzolt mű, mely a Weekly Shonen Jumpban jelent meg '84 és '95 között. Később persze újra lett nyomtatva a cucc 42 kötetbe szedve.
A képregény főképp Goku életét mutatja be, gyermekkorától kezdve ... szóval sokáig.
A történet alakulása közben Goku barátokra és családra tesz szert. De mi persze nem ezért néztük!
A cselekmény többnyire vagy a Sárkány Gömbök összegyűjtésére irányul [hogy megjelenjen Shen Long a nagy sárkány és teljesítse az összegyűjtő bármilyen kívánságát], vagy az emberiség megvédésére.
Egyre és egyre erősebb ellenfelek érkeznek, amihez a főhősünknek egyre erősebbé kell válnia.
Ez a fajta történet vezetés több más művet is megihletett.

Az első kötet borítója

Dragon Ball anime sorozat:
Egy sok részes japán rajzfilm sorozat is készült a mangából, mely egy időben elég népszerű volt hazánkban. [erre még vissza térek] Ez a sorozat hűen követte a manga eseményeit. Ezt követően indult a Dragon Ball Z sorozat, mely még mindig a mangát követte, de több sci-fi és kevesebb komikus elemet tartalmazott, jobb animációval.
A GT pedig már amerikai-japán koprodukció volt.


Dragon Ball Kai:
A Dragon Ball Z 20. évfordulójára készült anime sorozat, mely a Z újra feldolgozott változata. Mivel itt már kimaradtak belőle az időhúzásos és töltelék részek, ezért jóval rövidebb és tömörebb lett, mint maga a sorozat. Kicsiny cenzúra is felütötte fejét, mely a durvább jeleneteket tette kevésbé azzá.

A Z és a Kai közötti különbség

Élőszereplős Dragon Ball film, a Dragon Ball: Evolution:
A film 2009-ben készült és nem lett túl nagy siker. Nem igazán sikerült azt a hangulatot átadnia, ami miatt az alap mű sikeres lett.
A teljesség kedvéért megnéztem én is. Annyira nem rossz, mint amennyire vártam, mégis a karakterek alig emlékeztetnek az alapműben lévőkre, CGI túlságosan agyon használt és a legkevésbé sem realisztikus, Chow Yun-fattől is láttunk már jobb alakítást, fölösleges szerelmi szál a történetben,minek említettek idegen fajokat és azt hogy Goku az űrből jött, ha a történet sci-fi részével nem foglalkoztak, hol van Krillin... HOL VAN KRILLIN?
Mindezen hibák ellenére én élveztem. Egy egyszer nézős B-kategóriás fantasynak simán elmegy.

Dragon Ball: Evolution

Egész estés anime részek:
Ezek a részek többé kevésbé jól sikerültek, sorozat rajongói szintén nagyon kedvelik ezeket.
Idén jelent meg a japán mozikban és érkezik DVD-re szeptemberben a Dragon Ball Z: Battle of Gods, mely a manga 517-518. része közt játszódik, ahol volt egy 10 év kihagyás a sztorin belül. Akira Toriyama, az eredeti mű alkotója is szervesen részt vett a munkálatokban.
Reméljük a legjobbakat és várjuk szeretettel! ^^

Battle of Gods (Kami to Kami)

DB itthon:
A Dragon Ball a '90-es évek közepén kezdett el futni hazánkban. Több jelenetet is kivágtak, azok túl brutális vagy erotikus tartalma miatt. A sorozatot később az ORTT vonta korlátozásra, mivel a sorozat törvény sértő.
... de azóta persze újra műsoron van magyar szinkronnal. Bevallom számomra az eredeti japán hangok mindig is szimpatikusabbak voltak, bár a Csőre Gábor hangú Son Gohant a Liptai Claudia hangú C-18-at szívesen megnézném!

Blikk 1999. Április 28. száma a Dragon Ball betiltását követően 

És végezetül:
Bár a Dragon Ball régi szemmel nézve, tényleg durva volt, ne feledjük el, hogy a többi shonen animéhez hasonlóan a főhős itt is értéket képvisel. Gokura nagyon jellemzőek az olyan tulajdonságok, mint a kedvesség, megbocsájtás, a család és barátok szeretete és sajnálatos, hogy sokaknak csak az erőszak és az altesti viccek estek le az egészből, de mint láttuk, a nyugat akkoriban még nem volt felkészülve erre a műfajra.
Mesélhetnék még a kártyákról, a videó játékokról és sok másról, de így is tartalmas lett ez a poszt.
Legyetek jók!


Cseri

2013. május 22., szerda

Téma amiről nem gondoltam volna, hogy valaha is írni fogok ...A Táskeresés


... hol is kezdjem?
Nos a téma elégé szokatlan és váratlan tőlem, de úgy gondolom, nem árt kifejteni véleményem ebben a kényes témában. Amit itt fogtok látni a személyes véleményem lesz arról, amit a világban látok, meg talán egy két használható dolog, de ne számítsatok túl sokra.

Minden probléma forrása bennünk van:
Sajátos véleményem, hogy ha valaki egyedül nem tud boldog lenni, az mással is nehezen lesz az. Ha engem kérdeztek, mielőtt valaki arra szánja el magát, hogy elindul megkeresni Mr. vagy Mrs. Nagy Ő-t, invesztáljon önmagába. Tudom, hogy sokak számára, olyan érzés ez, hogy csak ketyeg az óra és csak fölösleges időhúzás az egész, de higgyétek el hosszútávon kifizetődik. Ahogy egy jó barátom mondta: "Nem mindegy, hogy bemutatkozáskor azt mondod, hogy xy vagyok, ide valósi, ezt tanulom, vagy xy vagyok, ide valósi, ezt tanulom ... és szabadidőmben origami sárkányokat hajtogatok."



Pár szót a témában:
Ez valami Murphy törvény, vagy nem tudom [természetesen megvan az oka], de általában az ember mindig akkor talál párt magának ha nem keres.... nem keres, de jól érzi magát az életében, ismerkedik, szórakozik, de nem célja párt találni. Szóval ne keressetek párt, de mindig legyetek nyitottak rá. Ki tudja?!
Adjatok a külsőre is! [és ezt főképp a srácokhoz intézem] Számít az is! Nyilván nem kell címlapsztárrá avanzsálni, de egy fodrász, vagy pár új ruhadarab csodákra képes.

Hol?
Legegyszerűbb válasz tőlem: a hozzád való társ legnagyobb valószínűséggel ott található meg, ahol a legszívesebben keresnéd.

Netes társkeresés:
Sokan nagy ívben leírják, pedig működik. Természetesen megvannak a hibái, méghozzá baromi nagy hibák.
Ezek főképp az ingyenes oldalakra jellemzőek, de a nők többsége rajongó tábort gyűjt, a srácok többsége pedig csak szex orientált. Ennek ellenére meglehet ott is találni akit keresünk, csak nagyon sok szelektálással működik. Csak annak ajánlom, akinek van elég türelme és kitartása a sok félre sikerült randihoz.


Csajozási tanácsok, könyvek, kurzosok, netes anyagok:
Egyre sűrűbben fordul elő pasik körében az ilyen és elég nehéz ezzel kapcsolatban véleményt alkotni, vagy állást foglalni.
Jómagam szánalmasnak tartom, hogy sokan abból próbálnak profitálni, hogy mások nem sikeresek párkapcsolati téren. Természetesen a könyvekkel semmi bajom sincs, amíg azok ára egyenes arányosságban van a bele fektetett munkával, hiszen valahogy annak is tudakolódnia kell, akivel anyuci, apuci, idősebb testvér nem ült le beszélgetni ezekről az amúgy fontos dolgokról.
Személyes meggyőződésem, hogy az ilyen anyagok sokszor felelőtlenül bánnak az alkalmazott pszichológia használatával ... és nem, a cél nem szentesíti az eszközt, bár mellette szóló érv, hogy sokan mások ezeket a "trükköket" ösztönösen tudják használni, s csupán csak esély kiegyenlítés ezek működésének olvasása, azért valami itt nekem sántít. Furcsa jövőkép, amikor a megöregedett generációnk meséli majd unokáinak a nagy romantikus történetet, hogy hogyan ismerkedtünk meg a nagymamával: "... és akkor elkezdtem rajta Neuro Lingvisztikai Programozást alkalmazni...". Ugye, hogy nem túl romantikus. :)
Könyvek közül Allan Pease műveket ajánlom [főként a Testbeszéd és Szóbeszéd]. Tiszta lelkiismerettel lehet olvasni, mert nem a pasizásról/csajozásról ír első sorban, hanem alapjában véve Szociális viselkedésről, a nemek közti különbségről. Az ismeretek épp úgy használhatóak egy állásinterjún, mint egy családi vacsorán. A későbbi cikkekben még írok ezekről a könyvekről, mert érdekes vele foglalkozni.


The End:
Azt hiszem ennyit tudtam kisajtolni a témában. Akik épp most vannak benne ebben a korszakukban, mindenféleképp olvassanak a témában, invesztáljanak magukba, növeljék önbizalmukat és legyenek nyitottak más emberekre. ... és végezetül sok sikert nektek! Ne adjátok fel, rátok is vár valaki! ^^

Cseri

2013. május 21., kedd

A "lemerevítő" rock kezdete nálam - Queens of the Stone Age



"A zene a legjobb módja, ha valamit el akarsz mondani, amit nehéz angolul. A szavak néha csak útban vannak." - Josh Homme

A stoner rockról:
A műfaj kialakulása '80-as évek végére tehető. Jellemzőek rá a erősen eltorzított gitár riffek, lassú tempó és tömör súlyos hangzás. Leginkább a blues-rock és pszichedelikus rockhoz hasonlatos, de doom-metálos elemek is előfordulnak benne. A stoner jelző a könnyű drogokhoz hasonló lemerevítő hatásra utal.


Pár szót Josh Homme-ról:
Homme a Queens of the Stone Age banda alapítója és egyetlen folyamatos tagja. Korábban a Kyuss nevű szintén népszerű stoner rock banda gitárosa volt, Jesse Hughes-al pedig megalapították az Eagles of Death Metal nevű alternatív rock bandát. Homme rengeteg hangszeren játszik és több rock műfaj is jellemző rá.
Mondhatni ő a Queens of the Stone Age banda lelke.

Joshua Michael Homme

Queens of the Stone Age:
Ezt a zenekart legelőször a tv-ből hallottam, később a Need for Speed Underground játékból köszönt vissza egy számuk, így estem bele a banda stoneres, hébe-hóba spanyolos hangzásába.
Főként a Songs for the Deaf és Lullabies to Paralyze albumokra kattantam rá elsőnek, de aztán a korábbi albumok és a 2007-ben megjelenő Era Vulgaris album is megtetszett.


... Like Clockwork:
Amiért elővettem témának a zenekart, az a közelgő album megjelenés, melyre nagyon várok. 
Négy szám már megtalálható róla youtube-on, s a hírek szerint olyan zenészek fognak közreműködni rajta, mint Elton John, Trent Reznor vagy Dave Grohl.
Emellett az albummal kapcsolatban furcsa levelek jelentek meg a zenekartól, amik még jobban megdobták az azt olvasó rajongók kíváncsiságát.

a hamarosan megjelenő album borítóján látható kép

Záró akkordok:
A Queens of the Stone Age számait ajánlom azoknak, akik szeretik a régies hangzású rockzenét, modern köntösben, pszichedelikus elemekkel.
Néhány youtube-os link.
The Lost Art Of Keeping A Secret: http://www.youtube.com/watch?v=0l0nzPpvbFs

Ennyit a Queens of Stone Age-ről. Remélem sikerült hozzá kedvet csinálni.
Jó zenehallgatást mindenkinek!
Cseri

2013. május 8., szerda

Vissza a '90-es évek játékaihoz... Mega Man!


... mert az old school játékokból sohasem elég!

Nem is tudom miért is kezdek bele ebbe a bejegyzésbe, talán csak azért mert kis barátom, Mega Man már régóta nagy kedvencem és eme rajongásomból szeretnék valamit mutatni a világnak.

Mega Man 20. évfordulóra készült kép, melyen az összes Mega Man látható

Mi is ez?

Nos, Mega Man (vagy hazájában, Japánban Rockman) egy jellegzetes kék videojáték figura, aki később több rajzfilm és anime adaptációt kapott. Több Mega Man generáció létezik már, ahol egyre korszerűbben ábrázolva és egyre kidolgozottabb történettel, világgal rendelkezik. Én a négy általam kedvelt Mega Mannal szeretnék foglalkozni. Sorozatok neve után, odaírom zárójelben az eredeti japán címet is.

Spikes? Instan death

1. Mega Man (Rockman):
Az eredeti sorozat. A sorozat első része 1987-ben jelent meg Nintendo Entertainment Systemre (Igen, az a kazettás cucc gyermekkorunkból).

Ebben az oldal nézetes játékban hősünk egy robot, akit Dr. Light épített, hogy felvegye a harcot Dr. Willy gonosz robotjaival, akiket azért épített, hogy átvegye a világ feletti hatalmat és ... ennyi.
Későbbiekben több rész és rajzfilm is készült ehhez a szériához.
A játék mai szemmel nézve nem épp a legszórakoztatóbbak egyike, de meg kell említeni, hogy ebben a játékban fordult elő először nem lineáris pályaválasztás, ami akkor újítás volt a videojátékok világában.
Vagyis ahelyett, hogy szép sorban kellett volna menni a pályákon, mint a Marioban, (első pálya, második pálya, harmadik, negyedik, stb. ) lehetősége volt a játékosnak megválasztani a pályák sorrendjét, melyikkel kezdje és melyikkel folytassa.

     
                                    Megman a játékban                              és a rajzfilmben.

2. Mega Man X (Rockman X):

Ez a szintén oldal nézetes sorozat már Super Nintentora jelent meg 1993-ban. A Nintendo egyelfejlettebb genárációja, már jobb grafikára és hangokra és háttér zenére adott lehetőséget. A történet is fejlődött valamelyest.
X-et Dr. Light építette, sokkal a Megaman sorozat után. X egy robotok új generációját képviselte, mivel rendelkezett azzal a képességgel, hogy önálló döntéseket hozzon. Ezeket Reploidoknak hívják. Ezen Reploidok egy része megfertőződik egy vírussal, így az emberek ellen fordulnak. Az így megvadult Reploidokat Maverickeknek hívják. Ezek ellen küzd X és csapata.
A sorozat rengeteg játékot és egy anime részt kapott!

 
                                                    X a játékban                   és a játékon kívül.

3. Mega Man Battle Network (Rockman EXE):
Egy 2003-ban Gameboyra megjelent rpg. Bár szokatlan, hogy az új széria nem oldalnézetes akció játék, hanem rpg, nagy sikere lett ennek is.
Egy olyan világban járunk, ahol minden ember rendelkezik egy kis PET-nek nevezett mobiltelefonhoz hasonló készülékkel, melyen NetNavi-jét hordozhatja. Ezek a virtuális valóságban élő érzelemmel is rendelkező figurák bármilyen digitális készülékre feltudnak csatlakozni, közlekednek a hálózatokon, rendezik e-mailjeinket és képesek harcolni a számítógépes vírusok ellen ... s persze, hogy érdekes legyen a játék, egymás ellen is.
Hősünk Lan Hikari a játék elején kap egy új Navit, mégpedig Megman.exe-t. A játék során kettőjük kalandját játszhatjuk, míg a valódi világban Lannel flangálhatunk, Megamannal a virtuális valóságon belül.
A sorozat 6 Gameboy játékot, jó pár egyébb platformra kiadott játékot, 13 kötet mangát és egy 158 részes animét kapott NT Warrior címen.
Részemről ettől a szériától kezdődött Mega Man iránti rajongásom.

       
                                         Megaman.exe a játékban                                    és az animében.

4. Mega Man Star Force (Shooting Star Rockman):
2006-ban Nintendo DS-re kiadott RPG.
200 évvel a Battle Network után járunk. Navik még mindig léteznek, de az emberek már kevésbé hagyatkoznak rájuk. A világ már vezetékek helyett EM hullámokkal van behálózva. Virtuális világ helyett, most egy elektromágneses hullámokból álló világ áll a rendelkezésünkre. 
Hősünk Geo Stelar egy Omega-Xis nevű földönkívüli lénnyel találkozik, aki képes átjárni a két világ közt.
Omega-Xis (röviden Mega) egy Elektomágneses Hullám Váltást tud csinálni Geoval együtt. Ilyenkor ketten összeolvadnak (így létrehozva Mega Man itteni változatát) és szabadon tudnak mászkálni az EM világban.
Ehhez a sorozathoz 3 játék (alternatív verziókkal) és egy 76 részes anime tartozik.

        
                             Geo és Mega beszélget a játékban         és Mega Man a rajzfilmben. 

Game Over:
A felsoroltakon kívül még bőven vannak Mega Man játékok (Mega Man: Zero, Mega Man: Legends, stb.).
Jómagam csupán a négy legfontosabb szériára tértem ki, melyek elég nagyra nőtték magukat.
Az rpg-k érdekes világot tárnak szemünk elé, az oldalnézetes akció játékok pedig remek lehetőség nosztalgiázni, retrózni és persze van bennük kihívás rendesen.

Biztos vagyok benne, hogy mire ideáig eljutott valaki, kétszer is elaludt és hogy ez után a cikk után nem fog mindenki elkezdeni Mega Mannal játszani.
Ha mégis eljutottál idáig köszönöm az érdeklődést!
További szép napot mindenkinek! ^^
Cseri

2013. május 1., szerda

Alteil - Böngésző alapú Online TCG


Mi a TCG? Azaz a gyűjtögetős kártya játékokról:
A TCG (Trading Card Game, sok helyen Collectible Card Game, vagyis Gyűjtögetős kártyajáték) a fiatalok körében még a mai napig valamilyen szinten népszerű szórakozási forma.
Egyesíti a fantasy játékok hangulatát, a gyűjtögetés élvezetét és a stratégiai játékok izgalmát.
Az első ilyen stílusteremtő játék az 1993-ban megjelent Magic: The Gathering volt, ami mai napig a legnépszerűbb közülük.

Kártyák különböző játékokból:

    
Balról jobbra: Vampire: The Eternal Struggle, Magic: The Gathering, 
World of Warcraft: The Trading Card Game, Hatalom Kártyái Kártyajáték

A játékhoz minden játékosnak rendelkeznie kell paklival, melyet saját ízlése szerint rakhat össze a játékban található esetenként több ezer különböző lapból. A választéknak csupán pénztárcánk szabhat határt, mivel a jobb vagy ritkább lapok jóval drágábbak lehetnek.
Ha boltokban találkozunk vele, láthatunk alappaklikat, melyek már összeállított használható paklik, fix lapokkal és láthatunk kiegészítő (úgynevezett booster) csomagokkat, melyek véletlenszerűen tartalmaznak lapokat. Az utóbbiaknál (mint akárcsak egy kaparós sorsjegynél) járhatunk nagyon jól vagy akár rosszul is.
Később a többi játékossal üzletelve a számunkra felesleges lapjainkat elcserélhetjük más számunkra szükséges lapokra vagy akár el is adhatjuk, ha van rá kereslet.
Ezekből a játékokból amúgy versenyek is indulnak, melyeken komoly jutalmak is lehetnek.
Röviden és tömören a TCG-ről: jó agytorna, remek szórakozás és mivel a játékosok egymással találkoznak játék vagy üzlet kapcsán, így új kapcsolatok, esetleg barátságok alakulhatnak ki ... viszont rettentő drága mulatság tud lenni.

Játékosok WoW: TCG-t játszanak

Hogy néz ki egy ilyen játék közben?
Általában úgy, hogy a játékosok rendelkeznek életpontokkal, játék előtt megkeverik paklijaikat, és húznak lapokat. A játék körökre bontott, a saját körében mindenki húz egy lapot a paklijából, kap manát (varázspontokat), melyekből lapokat (varázslatokat vagy lényeket) játszhat ki. Ezt úgy kell elképzelni, hogy minden lapnak van mana költsége, ami függ a lap erősségétől. Gyengébb lapot kevés manába kerül kijátszani, a drágábbat többe.
Ezek után a játékos lényeivel a másik játékosra támadhat, vagy képességeket használhat. Ha végzett átadja a körét a másik játékosnak. Addig megy így a játék, amíg valamelyik játékos nem győz (ez általában akkor történik, ha az ellenfélnek elfogynak az élet pontjai).

   


Néhány Alteil kártya... most nézzétek meg ezeket a lapokat!
Az Alteil játékról:
Alapvetően ingyenes böngésző alapú játék fizetős extrákkal, mely ötvözi a fantasy és az animék hangulatát.
A játékon belül két pénzforma a Gran és az FM. Ebből a Grant időközönként kapjuk és elég lassan (vagy gyorsan dollárért) az FM-et pedig harconként. Ha ingyen szeretnénk játszani, fontos, hogy az előbbit jól osszuk be.
Ezekből a játékon belüli fizetőeszközökből vásárolhatunk kártyalapokat vagy paklikat.
Küldetéseinkben kell harcolni játékosok és NPC-k (Non-Player Character) ellen is, melyek teljesítéséért további lapok járhatnak! Csatlakozhatunk guildokhoz, lehet barátlistánk, mint bármelyik más Online játékban.

Egy lap illusztrációja a játékból 

Az Alteil játékszabályairól:
Nos, azt kell mondanom ... ötletes!
Nincs külön pakli és kezünkben lévő lapok, hanem minden lap alapvetően egy "file"-ban található. Ez olyan mintha minden lap a kezünkben lenne. A tábla úgy néz ki, hogy minden játékos egy 3x3-as területre helyezheti egységeit, a lapok így elfoglalt helye pedig játéktechnikailag is számít.
A mana rendszer (itt Spell Point, röviden SP) jól megvan oldva. Nincs túlbonyolítva, de kellően komplex, így játék közben azzal is foglalkoznunk és számolgatnunk kell.
Körönként egy lapot tehetünk ki, legyen az varázslat (itt Grimoir), vagy egység, viszont, az elpusztult egységeinket Varázs Pontért pótolhatjuk "file"-unkból!
Másik jó dolog a Soul Card rendszer. Életpotjaink kártyákban vannak. Öt kártyát választhatunk játék elején. Minden kártya eltérő életponttal rendelkezhet (eddig 1 és 3 LP közt találkoztam velük) ezenkívül minden egyes leütött Soul Card-nak érvénybe léphet ilyenkor egy Soul Skill-ként említett képessége (például 30 sebzés egy lénybe, vagy kapsz két SP-t).  

Egy meccs két játékos közt

Mirage Master:
Ez egy az Alteilben található mini-játék, ami gyakorlatilag egy kártya fordítgatós memória játék, mellyel további Grant és FM-et szerezhetünk harcok nélkül. A játék nehézsége állítható, de minél nehezebb szinten játsszuk, annál nagyobb a jutalom.

Screenshot a Mirage Masterból

És utolsó körben:
A játékot ajánlom azoknak, akik szeretik az online játékokat vagy a gyűjtögetős kártyajátékokat.
Jól ötvözi a két játékforma pozitív tulajdonságait, a kártyák szépek, bár sajnáltam, hogy cserélgetésre nincs lehetőségünk.
A játék amúgy rendszeresen lehetőséget biztosít egy bizonyos Master Programra is, ahol haladó játékosok foglalkozhatnak a kezdő játékosokkal jutalomért, ami egy nagyon jó ötlet szerintem!
Ha bárkit érdekel, a web-oldal címe: http://www.alteil.com/

Szokásos befejező soraim következnek, melyek szerint remélem megtetszett a játék nektek és ha úgy döntötök kipróbáljátok, jó szórakozást hozzá!
Szép napot! ^^

Cseri